Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében. Elfogadom
Termékek Menü

Őszi eszközök a kert rendbentartásához

őszi eszközökHa megérkezik az ősz, akkor újfajta kihívás előtt állnak a kerttulajdonosok és hobbikertészek: fel kell készíteniük a kertjüket a télre. Szerencsére ez nem annyira nehéz feladat, mint amilyennek elsőre tűnik, hiszen számos őszi eszköz és kellék áll a rendelkezésünkre, amelyek használatával gyorsan és hatékonyan végezhetjük el a munkálatokat.

Az őszi eszközök és kellékek első, igen fontos képviselője a BioGardena gyeptrágya, amit mohásodás ellen vethetünk be. A BioGardena gyeptrágya kiirtja a már meglévő mohát, és megakadályozza az újbóli kialakulását, ráadásul táplálja a talajt is, emellett pedig növeli a talaj vízmegtartó képességét. Gyorsan felszívódik a talajba, és biztosítja a sűrű gyepszőnyeg kialakulásához szükséges tápanyagokat, méghozzá nitrogénveszteség nélkül. Kisebb és nagyobb kertekben egyaránt érdemes használni, hiszen a gyep központi elem, amelyre kiemelt figyelmet kell fordítani.

Ha már a gyepről esett szó, egy egész évben ajánlott, de ebben az időszakban kiemelt jelentőségű őszi eszköz a gyepszellőztető. A BioGardena gyeptrágya elszórása előtt érdemes a gyepet szellőztetni, mert az ilyenkor keletkező lyukak lehetővé teszik az oldódó gyeptrágya gyorsabb eljutását a gyökerekig. A szellőztetés első lépése a lombseprű és gereblye használata. A gyepszellőztetés során a talaj fellazul, ami lehetővé teszi a levegő és a víz áramlását a gyökérzónában. Gyepszellőzetőből többféle is elérhető, így például a Fiskars széles választékkal rendelkezik, kisebb kertekben azonban elegendő lehet a Nortene Aerator, ami tulajdonképpen egy gyepszellőztető cipő, a talpán tüskékkel.

A gyepszellőztetés kapcsán felmerült, alapvető őszi eszköz a lombseprű és gereblye, illetve a lombgyűjtőzsák. A fákról és cserjékről hulló leveleket el kell takarítani, hiszen nem csak az összképet rontják, de a növények és a gyep is károsodnak, ha el vannak zárva a fénytől és a levegőtől. 

Amennyiben olyan őszi eszközöket szeretne vásárolni, amelyek segítik Önt a kert felkészítésében, tekintse meg választékunkat, ha pedig kérdése lenne, vegye fel velünk a kapcsolatot elérhetőségeinken!